Csomagfeladás március 28-tól. Magyar Posta: Hetente 1-2 alkalom. Következő postázás: 05.09. délelőtt Foxpost: Minden hétköznap 1 alkalommal.

Kosár

Az Ön kosara üres.

Védő hatású

Természetes ásvány kövekről lévén szó, felületükön előfordulhatnak kisebb hibák, amik nem sérülések, hanem keletkezésük során kialakult zárványok, elszíneződések, foltok, mélyedések, apróbb lukak, amelyek jellegükből adódnak. A webáruházban megjelentetett fotók tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy a jelenlegi termék az előzőtől kissé eltérő színű, a mintázata pedig egészen biztosan más, hiszen nem a gépsorok adják az ásványok küllemét.

Karkötő méretének meghatározása:

A legkényelmesebb viselés érdekében mérje le szorosan a csuklóját egy mérőszalaggal. Ehhez kell hozzáadni 1,5 - 2 cm-t. Így lesz a legkényelmes a karkötő viselése.


Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás.

Tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

A kategóriában 10 termék található.
  • Illatos Palo Santo fa karkötő

    Illatos Palo Santo fa karkötő

    Újdonság!

    A karkötő 8 mm-es Palo Santo golyókból készült, gumis damilra fűzve.  Mérete: 18 cm. A Palo Santo egy intenzív aromájú fa, mely energetikailag kiemelkedően tisztítja a teret, az aurát. Javasolt a használata szomorúság, rossz közérzet,…

    5 300 Ft
    Hűségpont: 53 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Energiaáramlás blokádjainak feloldására való fekete obszidián fazettált ovális ásvány karkötő

    Energiaáramlás blokádjainak feloldására való fekete obszidián fazettált ovális ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: fekete obszidián 14 mm x 10 mm, belülről lapos, kívülről enyhén domború, gömbölyített ovális formájú, fazettált. Fűzés módja: duplasoros gumidamil Ára: 5800 Ft. 19,5 cm OBSZIDIÁN A szembesülés köve Csakra: gyökércsakra…

    5 800 Ft
    Hűségpont: 58 pont
    Készlethiány!
  • Duplasoros védelmi ásvány karkötő

    Duplasoros védelmi ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: matt ónix 36 db. 6 mm-es, szivacs korall 12 db. 6 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: duplasoros gumidamil Ára: 4600 Ft.   ÓNIX A megérzések köve Csakra: gyökércsakra Csillagjegy: Oroszlán, Nyilas, Bak, Vízöntő Az ónix…

    4 600 Ft
    Hűségpont: 46 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Negatív energiák elleni védelem immunerősítéssel

    Negatív energiák elleni védelem immunerősítéssel

    Ásvány neve, mérete: fazettált angyal aura kvarc 1 db. 8 mm-es, ametiszt 4 db. 8 mm-es, madagaszkári rózsakvarc 16 db. 8 mm-es és hegyikristály extra minőségű, fazettált 5 x 2 mm méretű köztes 4 db. Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas…

    3 800 Ft
    Hűségpont: 38 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Fekete turmalin védelmező (sörl) ásvány karkötő

    Fekete turmalin védelmező (sörl) ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: fekete turmalin 22 db. 8 mm-es Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is rendelhető. Ára: 4400Ft.   TURMALIN A megújulás köve Csakra: szívcsakra Csillagjegy: Mérleg, Skorpió, Bak A turmalin…

    4 400 Ft
    Hűségpont: 44 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Védelmező és önbizalom növelő ásvány karkötő Swarovski szív medállal

    Védelmező és önbizalom növelő ásvány karkötő Swarovski szív medállal

    Ásvány neve, mérete: ónix 13 db. 8 mm-es, lápis lazuli 8 db. 8 mm--es, 10,3 x 10 mm-es Swarovski szív függő Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Ára: 3900Ft.   ÓNIX A megérzések köve Csakra: gyökércsakra Csillagjegy: Oroszlán,…

    3 900 Ft
    Hűségpont: 39 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • Védelmet adó, pénzt és sikert vonzó ásvány karkötő hosszú élet csomója köztessel

    Védelmet adó, pénzt és sikert vonzó ásvány karkötő hosszú élet csomója köztessel

    Ásvány neve, mérete: zöld jáde 5 db. 8 mm-es, füstkvarc és gránát 6-6 db. 8 mm-es, ónix 4 db. 8 mm-es Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 4200 Ft.   JÁDE A férfierő köve, szerencsehozó…

    4 200 Ft
    Hűségpont: 42 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Védelmező ásvány karkötő

    Védelmező ásvány karkötő

    Egyedi árucikk (utolsó darab)!

    Ásvány neve, mérete: angyal aura kvarc 10 db. 6 mm-es, ónix 12x6 mm-es fazettált rizsszem 10 db. Hossza: 17,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3300 Ft.   ANGYAL AURA KVARC (OPÁL AURA KVARC) Az öröm kristálya…

    3 300 Ft
    Hűségpont: 33 pont
  • Védelem a negatív energiák ellen

    Védelem a negatív energiák ellen

    Ásvány neve, mérete:  ametiszt 10 mm-es és 4 db. 8 mm-es, rózsakvarc, ónix és fazettált hegyikristály 4-4-4 db. 8 mm-es, fazettált angyal aura kvarc 5 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.…

    3 600 Ft
    Hűségpont: 36 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Negatív energiák ellen, matt és fényes egyszerre ásvány karkötő

    Negatív energiák ellen, matt és fényes egyszerre ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: Matt rózsakvarc 16 db. 8 mm-es, hegyikristály 4 db.  8 mm-es Hossza: 17,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3600 Ft.   RÓZSAKVARC A szerelem köve Csakra: szívcsakra Csillagjegy:…

    3 600 Ft
    Hűségpont: 36 pont
    Max. rendelhető 2 db