Gyógyító számok
Grigorij Petrovics Grabovoj: A matematika, fizika, alkalmazott mechanika és az orvostudomány doktora és akadémikus.
Kivételes adottságokkal született, már kora kisgyermekkorában teljes pontossággal előre megmondta az eseményeket. Nevéhez többféle alternatív gyógymód fűződik, többek között a gyógyító számsorok használata is. A Bioenergia-információ és előrejelzés irányítás alapján a legjobb gyógyító címet kapta. A tisztán látó Grigorij Grabovoj kb. ezer számsort írt le, melyeket sikeresen rendelt különböző betegségekhez. Grabovoj szerint a betegség nem más, mint amikor a sejtek, és a szervezet működése eltér a szabályostól. Minden sejtnek, minden szervi egységnek megvan a maga rezgése, ritmusa, összhangja, sőt az egyes szervek közötti kapcsolatoknak is. Az összhangnak minden esetben meg kell lennie, mert a betegség akkor kezdődik, ha valamelyik szerv, vagy a szervek közti valamely kapcsolat eltér a szabályostól. Mikor a szervezet visszanyeri a harmóniát, és újra szabályosan működik, csak akkor lesz a gyógyítás is eredményes. Ebben segítenek a számsorok. Minden szám, számsor mögött megfelelő belső szellemi, energetikai rezgésforma található. A helyesen kiválasztott számsor visszaállítja a szervezet normális állapotát, harmonikus működését. A betegséghez tartozó számsorra való összpontosításkor a szervezet ráhangolódik a számok szabályos rezgésére, vagyis az egészséges állapotra.
A Számsorok használata
• Koncentrálj a megfelelő számsorra, lásd ezüstfehér fényben világítani,
és ezt a fényes számsort gondolatban vetítsd, tedd a homlokod belső részébe, így elindul a gyógyulási folyamat.
• Képzelj magad elé egy aranyszínű gömböt, majd azt a számsort, amit használni szeretnél, helyezd bele a gömbbe.
A számokat lásd fehér fényben világítani, majd ezt a gömböt a számokkal együtt kicsinyítsd le, helyezd a gyógyítandó testrészedre, vagy vidd be egyenesen a beteg szervbe.
• Bármikor, bárhol, koncentrálj a gyógyító számokra, majd magadban, vagy hangosan többször mondd ki, vagy olvasd fel.
Lehet egyenként, vagy csoportosítva is mondani.
Naponta minimum egyszer, de óránként 3-5 percig még hatásosabb, de sürgős esetben negyedóránként is lehet használni a számokat!
• Írd fel egy papírra és hord magadnál, vagy a beteg testrésznél.
• Írd a testedre, ruhádra, hord karkötőként.
• Írd fel a tükörre, számítógépedre, asztalodra, falra, bárhova, és nézegesd sokszor.
• Aludj a gyógyító számsoron.
• Másnak is segíthetsz vele, ha a beteg engedélyt adott rá. Gondolj a gyógyítandó személyre, és a homlokára összpontosítva mondd el az őt gyógyító számsort.
• Állatokat is gyógyíthatsz vele.
Jelenleg 6 mm-es hegyikristály, repesztett hegyikristály, angyal aura kvarc, repesztett angyal aura kvarc, tejkvarc, rózsakvarc, ametiszt és ónix ásványokból készítjük.
| 398 | Sok probléma megoldása egyszerre |
| 318798 | Anyagi bőség |
| 1001105010 | Belső egyensúly |
| 19751 | Azonnali gyógyulás |
| 938199 | Felgyorsított gyógyulás |
| 71931 | Védelem minden negatív ellen |
| 5555555 | Test-lélek-szellem harmóniája |
| 8884121289018 | Szerelem |
| 91809814 | Életenergia |
| 889 | Eredmények áthozatala fizikai síkra |
| 714428519648 | Elengedés |
| 938179 | Gyors segítség mindenre |
| 881881881 | Tisztánlátás |
| 79635275 | A legjobb történjen |
| 11981 | Kapcsolat a teremtővel |
| 5148517 | Sejtregenerálás, egészség |
| 71042 | Siker mindenben |
| 35986 | Intuició |
| 813791 | Ideális jövő |
| 2145432 | Új élet, gyógyulás |
| 520 | Váratlan bevétel |
| 5197148 | Minden lehetséges |
| 10-17 | Minden negatív törlése |
| 1489999 | Örök fiatalság, egészség |
| 319817318 | Makró megmentés |
| 598888998617 | Hit |
| 2190148901519 | Fájdalomcsillapítás |
| 741 | Mindent ideális állapotba hoz |
| 8947197848 | Kitűzött célok elérése |
| 14418719 | Emberi kapcsolatok harmonizálása |
| 1889848 | Negatívból pozitívba |
| 498917181948 | Önbizalom |
| 71427321893 | Pénzügyek normalizálása |
| 898041 | Szeretet |
| 157 | Szeretett vagyok |
| 212585212 | Siker a tanulásban |
| 4989 | Mély alvás |
| 11179 | Balesetmentes utazás |
| 7147321893 | Pénz bevonzása |