A megnövekedett rendelések miatt a csomagfeladási idő 3-4 munkanap. A rendelésre készült termékek elkészítési ideje: 10-12 munkanap.

Alvászavar ellen

Természetes ásvány kövekről lévén szó, felületükön előfordulhatnak kisebb hibák, amik nem sérülések, hanem keletkezésük során kialakult zárványok, elszíneződések, foltok, mélyedések, apróbb lukak, amelyek jellegükből adódnak. A webáruházban megjelentetett fotók tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy a jelenlegi termék az előzőtől kissé eltérő színű, a mintázata pedig egészen biztosan más, hiszen nem a gépsorok adják az ásványok küllemét.

Karkötő méretének meghatározása:

A legkényelmesebb viselés érdekében mérje le szorosan a csuklóját egy mérőszalaggal. Ehhez kell hozzáadni 1,5 - 2 cm-t. Így lesz a legkényelmes a karkötő viselése.


Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás.

Tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

A kategóriában 5 termék található.
  • Alvászavarra és fejfájásra való ásvány karkötő

    Alvászavarra és fejfájásra való ásvány karkötő

    Újdonság!

    Ásvány neve, mérete: ametiszt 16 db. 8 mm-es, hegyikristály 4 db. 8 mm-es, rodokrozit 4 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 5100 Ft.   AMETISZT A spiritualitás köve Csakra: gyökércsakra,…

    5 100 Ft
    Hűségpont: 51 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Alvászavarra való ásvány karkötő

    Alvászavarra való ásvány karkötő

    Újdonság!

    Ásvány neve, mérete: ametiszt 5 db. 8 mm-es, lepidolit extra minőségű 9 db. 8 mm-es, hegyikristály extra minőségű, fazettált 5 x 2 mm méretű köztes 2 db. Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.…

    3 700 Ft
    Hűségpont: 37 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Alvást segítő karkötő

    Alvást segítő karkötő

    Akciós! Egyedi árucikk (utolsó darab)!

    Ásvány neve, mérete: ametiszt 1 db. 10 mm-es és 6 db. 8 mm-es, holdkő 4 db. 8 mm-es Hossza: 17,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil   AMETISZT A spiritualitás köve Csakra: gyökércsakra, koronacsakra, napfonat-csakra Csillagjegy: Kos, Szűz,…

    3 500 Ft 2 290 Ft
    Hűségpont: 22 pont
  • Alvást segítő karkötő

    Alvást segítő karkötő

    Ásvány neve, mérete: ametiszt 4  db. 8 mm-es, holdkő és rodokrozit 3-3 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 4900 Ft.   RODOKROZIT A szeretet köve Csakra: szívcsakra Csillagjegy: Kos,…

    4 900 Ft
    Hűségpont: 49 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Alvást segítő ásvány karkötő

    Alvást segítő ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: szodalit 10 mm-es, rózsakvarc és ametiszt 6-6 db. 8 mm-es, holdkő 7 db. 8 mm-es Hossza: 17 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3900 Ft.   SZODALIT Az értékek köve Csakra: homlokcsakra…

    3 900 Ft
    Hűségpont: 39 pont
    Max. rendelhető 2 db