Babaváró és termékenység fokozó

Természetes ásvány kövekről lévén szó, felületükön előfordulhatnak kisebb hibák, amik nem sérülések, hanem keletkezésük során kialakult zárványok, elszíneződések, foltok, mélyedések, apróbb lukak, amelyek jellegükből adódnak. A webáruházban megjelentetett fotók tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy a jelenlegi termék az előzőtől kissé eltérő színű, a mintázata pedig egészen biztosan más, hiszen nem a gépsorok adják az ásványok küllemét.

Karkötő méretének meghatározása:

A legkényelmesebb viselés érdekében mérje le szorosan a csuklóját egy mérőszalaggal. Ehhez kell hozzáadni 1,5 - 2 cm-t. Így lesz a legkényelmes a karkötő viselése.


Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás.

Tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

A kategóriában 21 termék található.
  • Termékenység fokozó és lelki egyensúlyt biztosító ásvány karkötő

    Termékenység fokozó és lelki egyensúlyt biztosító ásvány karkötő

    Újdonság!

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 1 db 8 mm-es, fazettált angyal aura kvarc, szivárvány holdkő és rózsakvarc 8-8 db. 6 mm-es, hegyikristály extra minőségű, fazettált 5 x 2 mm méretű köztes 9 db. Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas…

    4 100 Ft
    Hűségpont: 41 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Duplasoros termékenység fokozó és babaváró ásvány karkötő

    Duplasoros termékenység fokozó és babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: 10-10 db. 6 mm-es: karneol, szivárvány holdkő, rózsakvarc, repesztett hegyikristály, hematit, vörös jáspis Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Ára: 5500 Ft.   HOLDKŐ A női erő köve Csakra: szakrális…

    5 500 Ft
    Hűségpont: 55 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Termékenység fokozó ásvány karkötő

    Termékenység fokozó ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: holdkő 12 db. 8 mm-es, rózsakvarc 6 db. 8 mm-es, hegyikristály extra minőségű, fazettált 5 x 2 mm méretű köztes 12 db. Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Ára: 5300 Ft.   HOLDKŐ A női erő köve…

    5 300 Ft
    Hűségpont: 53 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Babaváró ásvány karkötő

    Babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 5 db. 8 mm-es, szivárvány holdkő 6 db. 8 mm-es, karneol és szivacs korall 4-4 db. 8 mm-es, hegyikristály extra minőségű, fazettált 5 x 2 mm méretű köztes 10 db. Hossza: 18,5 cm. Fűzés módja: erős, rugalmas…

    4 400 Ft
    Hűségpont: 44 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Termékenység fokozó, babaváró ásvány karkötő

    Termékenység fokozó, babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 18 db. 6 mm-es, szivárvány holdkő 9 db. 6 mm-es, hegyikristály extra minőségű, fazettált 5 x 2 mm méretű köztes 9 db. Hossza: 18,5 cm. Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Ára: 3700 Ft.   RÓZSAKVARC A…

    3 700 Ft
    Hűségpont: 37 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Termékenység fokozó, babaváró ásvány karkötő

    Termékenység fokozó, babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 3 db. 8 mm-es, szivárvány holdkő 18 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Ára: 5400 Ft.   RÓZSAKVARC A szerelem köve Csakra: szívcsakra Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg A rózsakvarc…

    5 400 Ft
    Hűségpont: 54 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Termékenység fokozó ásvány karkötő talpacska medállal

    Termékenység fokozó ásvány karkötő talpacska medállal

    Ásvány neve, mérete: repesztett hegyikristály 11 db. 8  mm-es, rózsakvarc, holdkő, mohaachát 4-4 db. 8 mm-es, karneol 2 db. 8 mm-es Hossza: 22,5 cm (Nagy méret) Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 4100 Ft.…

    4 100 Ft
    Hűségpont: 41 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Dupla holdkő, tripla medálos babaváró ásvány karkötő

    Dupla holdkő, tripla medálos babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 10 db. 8 mm-es, szivárvány holdkő 2 db. 8 mm-es, holdkő 2 db. 8 mm-es, repesztett hegyikristály 4 db. 8 mm-es, fazettált angyal aura kvarc 2 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más…

    4 200 Ft
    Hűségpont: 42 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Termékenység fokozó, babaváró ásvány karkötő

    Termékenység fokozó, babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: holdkő, karneol és malachit 4-4 db. 8 mm-es, repesztett hegyikristály 11 db. 8 mm-es Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil. Más méretben és más medállal is kérhető. A harmadik képen a választható babavárós…

    4 300 Ft
    Hűségpont: 43 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Dupla holdkő várandósságot segítő, babaváró ásvány karkötő

    Dupla holdkő várandósságot segítő, babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: hematit 1 db. 10 mm-es és 2 db. 8 mm-es, fazettált rózsakvarc 4 db. 8 mm-es, szivárvány holdkő 3 db. 8 mm-es, holdkő 2 db. 8 mm-es, mohaachát 2 db. 8 mm-es, hegyikristály 10 db. 6 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős,…

    4 100 Ft
    Hűségpont: 41 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Lány babaváró ásvány karkötő

    Lány babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 21 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben és más medállal is kérhető. Ára: 3400 Ft.  RÓZSAKVARC A szerelem köve Csakra: szívcsakra Csillagjegy: Bika, Rák, Mérleg A…

    3 400 Ft
    Hűségpont: 34 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Fiú babaváró ásvány karkötő

    Fiú babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete:  kalcedon 21 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben és más medállal is kérhető. Ára: 7800 Ft.   KALCEDON A szónokok köve Csakra: torokcsakra Csillagjegy: Ikrek, Rák, Szűz, Nyilas,…

    7 800 Ft
    Hűségpont: 78 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 5 medálos babaváró ásvány karkötő

    5 medálos babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: szivárványos holdkő és roppantott hegyikristály 6-6 db. 8 mm-es, rózsakvarc és kalcedon 4-4 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben és más medállal is kérhető.   KALCEDON A szónokok…

    5 200 Ft
    Hűségpont: 52 pont
  • Termékenység fokozó és lelki egyensúlyt biztosító ásvány karkötő

    Termékenység fokozó és lelki egyensúlyt biztosító ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: fazettált angyal aura kvarc, szivárványos holdkő és roppantott hegyikristály 4-4-4 db. 8 mm-es, rózsakvarc 8 db. 8 mm-es Hossza: 17,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 4300 Ft.  …

    4 300 Ft
    Hűségpont: 43 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Termékenység fokozására való ásvány karkötő

    Termékenység fokozására való ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete:  hegyikristály 3 db. 10 mm-es, holdkő 8 db. 8 mm-es, fazettált rózsakvarc 6 db. 8 mm-es. Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3900 Ft.   HEGYIKRISTÁLY A harmónia köve Csakra:…

    3 900 Ft
    Hűségpont: 39 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Várandósságot segítő, babaváró ásvány karkötő

    Várandósságot segítő, babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 10 mm-es, 2 db. roppantott hegyikristály 12 db. 8 mm-es, hematit 3 db. 8 mm-es, fluorit 6 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3600 Ft.   RÓZSAKVARC A…

    3 600 Ft
    Hűségpont: 36 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Kismama karkötő, szülés alatt és után

    Kismama karkötő, szülés alatt és után

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc, holdkő, kalcedon 2-2-2 db 8 mm-es, roppantott hegyikristály 4 db. 8  mm-es. Hossza: 17 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3400 Ft.   RÓZSAKVARC A szerelem köve Csakra:…

    3 400 Ft
    Hűségpont: 34 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Termékenység fokozására való karkötő

    Termékenység fokozására való karkötő

    Ásvány neve, mérete: Tejkvarc 10 mm-es és 2 db. 8 mm-es, rózsakvarc 4 db. 8 mm-es, holdkő 4 db. 8 mm-es, roppantott hegyikristály 4 db. 8 mm-es, karneol 5 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.…

    3 700 Ft
    Hűségpont: 37 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Várandósságot segítő, babaváró ásvány karkötő

    Várandósságot segítő, babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 4 db. 8 mm-es, 2 db. roppantott hegyikristály 2 db. 8 mm-es, holdkő 2 db. 8 mm-es, hematit 3 db. 8 mm-es, fluorit 3 db. 8 mm-es Hossza: 17,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára:…

    3 200 Ft
    Hűségpont: 32 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Várandósságot segítő, babaváró ásvány karkötő

    Várandósságot segítő, babaváró ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: mohaachát 10 cm-es, hematit 4 db. 8 mm-es, vörös jáspis 4 db. 8 mm-es, fluorit 3 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3000Ft.   MOHAACHÁT Női-férfi energiák…

    3 000 Ft
    Hűségpont: 30 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Várandósságot segítő, babaváró karkötő

    Várandósságot segítő, babaváró karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 3 db. 8 mm-es, holdkő 2 db. 8 mm-es, hematit 3 db. 8 mm-es, vörös jáspis 2 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3600 Ft.   RÓZSAKVARC A szerelem köve…

    3 600 Ft
    Hűségpont: 36 pont
    Max. rendelhető 2 db