Csomagfeladás március 28-tól. Magyar Posta: Hetente 1-2 alkalom. Következő postázás: 06.24. délelőtt Foxpost: Minden hétköznap 1 alkalommal.

Kosár

Az Ön kosara üres.

Életterületek harmonizálás, erősítése

Természetes ásvány kövekről lévén szó, felületükön előfordulhatnak kisebb hibák, amik nem sérülések, hanem keletkezésük során kialakult zárványok, elszíneződések, foltok, mélyedések, apróbb lukak, amelyek jellegükből adódnak. A webáruházban megjelentetett fotók tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy a jelenlegi termék az előzőtől kissé eltérő színű, a mintázata pedig egészen biztosan más, hiszen nem a gépsorok adják az ásványok küllemét.

Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás.

Tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

A kategóriában 7 termék található.
  • Életfa ametiszt és rózsakvarc inga

    Életfa ametiszt és rózsakvarc inga

    Egyedi árucikk (utolsó darab)!

    Mérete: 1,5 cm x 2,5 cm Élet fája jelentése: Az egységet, a tökéletességet jelképezi. Összeköti az eget és a földet, egyensúlyt teremt. Ugyanakkor az élet szimbóluma is. Kapocs a természetes és a természetfölötti között, az életfánál…

    2 900 Ft
    Hűségpont: 29 pont
  • Páros (legjobb barát) 7 csakra harmonizáló medál, függő

    Páros (legjobb barát) 7 csakra harmonizáló medál, függő

    Medálként vagy szobában, autóban függőként is használható. Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 2-2 db. 6 mm-es Hossza: 9 cm   JÁSPIS A kövek jolly jokere Csakra: a jáspis változatainak…

    2 900 Ft
    Hűségpont: 29 pont
  • 7 csakra harmonizáló medálok, függők

    7 csakra harmonizáló medálok, függők

    Medálként vagy szobában, autóban függőként is használható. Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 6 mm-es Hossza: 7,5-8,5 cm LÓTUSZVIRÁG: A tisztaság, a felvilágosodás, a megújulás…

    1 500 Ft
    Hűségpont: 15 pont
  • Álomfogó medálok

    Álomfogó medálok

    Akciós! Egyedi árucikk (utolsó darab)!

    Ametiszt, szodalit és rózsakvarc nincs készleten! Hossza: 9,5 cm Ára: 2500 Ft.   FLUORIT Csakra: torokcsakra, homlokcsakra, koronacsakra Csillagjegy: Vízöntő, Halak A fluorit hatása: Ez a kő nagyrészt fluorból áll, tehát hatással van a csontokra.…

    2 500 Ft 1 990 Ft
    Hűségpont: 19 pont
  • Térharmonizáló 7 csakra kristály függő

    Térharmonizáló 7 csakra kristály függő

    Ásvány neve, mérete: 1-1 db. 8 mm-es: chevron ametiszt, szodalit, kalcedon, rózsakvarc, citrin, karneol, gránát. 8 db. 6 mm-es repesztett angyal aura kvarc + fazettált hegyikristály csepp 2 cm-es ( természetes zárványok is láthatók) Hossza: 21…

    2 800 Ft
    Hűségpont: 28 pont
    Készlethiány!
  • Térharmonizáló 7 csakra kristály függő

    Térharmonizáló 7 csakra kristály függő

    Egyedi árucikk (utolsó darab)!

    Ásvány neve, mérete: 1-1 db. 8 mm-es: ametiszt, lápis lazuli, akvamarin, jáde, rutil kvarc, karneol, hematit. 8 db. 6 mm-es angyal aura kvarc + fazettált hegyikristály csepp 2 cm-es ( természetes zárványok is láthatók) Hossza: 21 cm Fűzés módja:…

    2 800 Ft
    Hűségpont: 28 pont
    Készlethiány!
  • Szép álmokat!  álomfogó a nyugodt, békés, rémálmok nélküli alvásért

    Szép álmokat! álomfogó a nyugodt, békés, rémálmok nélküli alvásért

    Az álomfogót akassza az ágya fölé, vagy rakja a párnája alá, vagy csak egyszerűen helyezze az éjjeliszekrényére maximum 60 cm távolságon belül. Ásvány neve, mérete: ametiszt, rózsakvarc, 2-2 db. 8 mm-es, prehnit, hegyikristály, füstkvarc…

    3 600 Ft
    Hűségpont: 36 pont
    Max. rendelhető 2 db