A megnövekedett rendelések miatt a csomagfeladási idő 3-4 munkanap. A rendelésre készült termékek elkészítési ideje: 10-12 munkanap.

Életterületek harmonizálás, erősítése

Természetes ásvány kövekről lévén szó, felületükön előfordulhatnak kisebb hibák, amik nem sérülések, hanem keletkezésük során kialakult zárványok, elszíneződések, foltok, mélyedések, apróbb lukak, amelyek jellegükből adódnak. A webáruházban megjelentetett fotók tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy a jelenlegi termék az előzőtől kissé eltérő színű, a mintázata pedig egészen biztosan más, hiszen nem a gépsorok adják az ásványok küllemét.

Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás.

Tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

A kategóriában 10 termék található.
  • Életfa ametiszt és rózsakvarc inga

    Életfa ametiszt és rózsakvarc inga

    Újdonság! Egyedi árucikk (utolsó darab)!

    Mérete: 1,5 cm x 2,5 cm Élet fája jelentése: Az egységet, a tökéletességet jelképezi. Összeköti az eget és a földet, egyensúlyt teremt. Ugyanakkor az élet szimbóluma is. Kapocs a természetes és a természetfölötti között, az életfánál…

    2 900 Ft
    Hűségpont: 29 pont
  • Páros (legjobb barát) 7 csakra harmonizáló medál, függő

    Páros (legjobb barát) 7 csakra harmonizáló medál, függő

    Újdonság!

    Medálként vagy szobában, autóban függőként is használható. Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 2-2 db. 6 mm-es Hossza: 9 cm   JÁSPIS A kövek jolly jokere Csakra: a jáspis változatainak…

    2 900 Ft
    Hűségpont: 29 pont
  • 7 csakra harmonizáló medálok, függők

    7 csakra harmonizáló medálok, függők

    Újdonság!

    Medálként vagy szobában, autóban függőként is használható. Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 6 mm-es Hossza: 7,5-8,5 cm LÓTUSZVIRÁG: A tisztaság, a felvilágosodás, a megújulás…

    1 500 Ft
    Hűségpont: 15 pont
  • Álomfogó medálok

    Álomfogó medálok

    Egyedi árucikk (utolsó darab)!

    Ametiszt, szodalit és rózsakvarc nincs készleten! Hossza: 9,5 cm Ára: 2500 Ft.   FLUORIT Csakra: torokcsakra, homlokcsakra, koronacsakra Csillagjegy: Vízöntő, Halak A fluorit hatása: Ez a kő nagyrészt fluorból áll, tehát hatással van a csontokra.…

    2 500 Ft
    Hűségpont: 25 pont
  • Térharmonizáló 7 csakra kristály függő

    Térharmonizáló 7 csakra kristály függő

    Ásvány neve, mérete: 1-1 db. 8 mm-es: chevron ametiszt, szodalit, kalcedon, rózsakvarc, citrin, karneol, gránát. 8 db. 6 mm-es repesztett angyal aura kvarc + fazettált hegyikristály csepp 2 cm-es ( természetes zárványok is láthatók) Hossza: 21…

    2 800 Ft
    Hűségpont: 28 pont
    Készlethiány!
  • Térharmonizáló 7 csakra kristály függő

    Térharmonizáló 7 csakra kristály függő

    Ásvány neve, mérete: 1-1 db. 8 mm-es: ametiszt, lápis lazuli, akvamarin, jáde, rutil kvarc, karneol, hematit. 8 db. 6 mm-es angyal aura kvarc + fazettált hegyikristály csepp 2 cm-es ( természetes zárványok is láthatók) Hossza: 21 cm Fűzés módja:…

    2 800 Ft
    Hűségpont: 28 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • Az utazók védelmezője függő védelmező dupla angyalszárny medállal

    Az utazók védelmezője függő védelmező dupla angyalszárny medállal

    Ásvány neve, mérete: levendula ametiszt, karneol 4-4 db. 8 mm-es, ónix és fekete achát 2-2 db. 8 mm-es, repesztett hegyikristály 8 db. 8 mm-es Hossza: 21 cm Fűzés módja: sodrony Ára: 3200 Ft.   HEGYIKRISTÁLY A harmónia köve Csakra: minden csakra…

    3 200 Ft
    Hűségpont: 32 pont
  • Kristály függő. Védelem negatív energia ellen, siker, szerencse, bőség.  (2)

    Kristály függő. Védelem negatív energia ellen, siker, szerencse, bőség. (2)

    Ásvány neve, mérete: 1-1 db. 8 mm-es: ónix, hópehely obszidián, hematit, aventurin, zöld jáde, fluorit, ametiszt, rózsakvarc, achát, festett piros jáde, vörös jáspis, tigrisszem, karneol, napkő, citrin, hegyikristály. + fazettált hegyikristály…

    3 400 Ft
    Hűségpont: 34 pont
    Készlethiány!
  • Kristály függő. Védelem negatív energia ellen, siker, szerencse, bőség.

    Kristály függő. Védelem negatív energia ellen, siker, szerencse, bőség.

    Ásvány neve, mérete: 1-1 db. 8 mm-es: ónix, hópehely obszidián, hematit, aventurin, zöld jáde, fluorit, ametiszt, rózsakvarc, achát, festett piros jáde, vörös jáspis, tigrisszem, karneol, napkő, citrin, hegyikristály. + Repesztett hegyikristály…

    2 900 Ft
    Hűségpont: 29 pont
    Készlethiány!
  • Szép álmokat!  álomfogó a nyugodt, békés, rémálmok nélküli alvásért

    Szép álmokat! álomfogó a nyugodt, békés, rémálmok nélküli alvásért

    Az álomfogót akassza az ágya fölé, vagy rakja a párnája alá, vagy csak egyszerűen helyezze az éjjeliszekrényére maximum 60 cm távolságon belül. Ásvány neve, mérete: ametiszt, rózsakvarc, 2-2 db. 8 mm-es, prehnit, hegyikristály, füstkvarc…

    3 600 Ft
    Hűségpont: 36 pont
    Max. rendelhető 2 db