Csomagfeladás március 28-tól. Magyar Posta: Hetente 1-2 alkalommal. (Következő postázás: 04.22. reggel) Foxpost: Minden munkanap egy alkalommal.

Kosár

Az Ön kosara üres.

7 csakra és DNS karkötők

Természetes ásvány kövekről lévén szó, felületükön előfordulhatnak kisebb hibák, amik nem sérülések, hanem keletkezésük során kialakult zárványok, elszíneződések, foltok, mélyedések, apróbb lukak, amelyek jellegükből adódnak. A webáruházban megjelentetett fotók tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy a jelenlegi termék az előzőtől kissé eltérő színű, a mintázata pedig egészen biztosan más, hiszen nem a gépsorok adják az ásványok küllemét.


Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás.

Tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

A kategóriában 35 termék található.
  • Mesterkristály ásvány karkötő fazettált angyal aura kvarccal

    Mesterkristály ásvány karkötő fazettált angyal aura kvarccal

    Újdonság!

    A DNS ékszerek a DNS szálak szerint összefűzhető ásványoknak megfelelően készültek. Ezek a következők : 1-1 db. 8 mm-es: ametiszt, hegyikristály, tigrisszem, rózsakvarc, szodalit, citrin, labradorit, pirit, szugilit, rodokrozit, csaroit, tejkvarc.…

    7 200 Ft
    Hűségpont: 72 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Különleges 7 csakra ásvány karkötő

    Különleges 7 csakra ásvány karkötő

    Újdonság!

    Minden csakrához 3-3 ásvány tartozik. 3 x 7 ásvány Ásvány neve, mérete: 1-1 db. 8 mm-es Gyökércsakra: hematit, gránát, vörös jáspis Szakrális csakra: karneol, holdkő, napkő Napfonat csakra: tigrisszem, citrin, rutilkvarc Szívcsakra: malachit,…

    4 500 Ft
    Hűségpont: 45 pont
    Max. rendelhető 3 db
  • Horoszkópos 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő hegyikristállyal

    Horoszkópos 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő hegyikristállyal

    Újdonság!

    Rendelésre készül! Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 8 mm-es, repesztett hegyikristály 16 db. 8 mm-es. Hossza: 19,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is…

    4 200 Ft
    Hűségpont: 42 pont
    Max. rendelhető 3 db
  • Fogyást segítő 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő

    Fogyást segítő 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő

    Újdonság!

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 8 mm-es, howlit 14 db. 8  mm-es, hegyikristály 2 db. 8 mm-es Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil   HOWLIT A nyugalom köve Csakra:…

    3 700 Ft
    Hűségpont: 37 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő fazettált angyal aura kvarccal

    7 csakra harmonizáló ásvány karkötő fazettált angyal aura kvarccal

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 6 mm-es, fazettált angyal aura kvarc 23 db. 6 mm-es. Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.   ANGYAL…

    3 900 Ft
    Hűségpont: 39 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő repesztett hegyikristállyal

    7 csakra harmonizáló ásvány karkötő repesztett hegyikristállyal

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 6 mm-es, repesztett hegyikristály 22 db. 6 mm-es. Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.   HEGYIKRISTÁLY…

    3 300 Ft
    Hűségpont: 33 pont
  • DNS ásvány karkötő ónix

    DNS ásvány karkötő ónix

    A DNS ékszerek a DNS szálak szerint összefűzhető ásványoknak megfelelően készültek. Ezek a következők : 1-1 db. 6 mm-es: ametiszt, hegyikristály, tigrisszem, rózsakvarc, szodalit, citrin, labradorit, pirit, szugilit, rodokrozit, csaroit, tejkvarc.…

    5 600 Ft
    Hűségpont: 56 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • DNS ásvány karkötő angyal aura kvarccal

    DNS ásvány karkötő angyal aura kvarccal

    A DNS ékszerek a DNS szálak szerint összefűzhető ásványoknak megfelelően készültek. Ezek a következők : 1-1 db. 6 mm-es: ametiszt, hegyikristály, tigrisszem, rózsakvarc, szodalit, citrin, labradorit, pirit, szugilit, rodokrozit, csaroit, tejkvarc.…

    5 600 Ft
    Hűségpont: 56 pont
  • DNS ásvány karkötő hegyikristállyal

    DNS ásvány karkötő hegyikristállyal

    A DNS ékszerek a DNS szálak szerint összefűzhető ásványoknak megfelelően készültek. Ezek a következők : 1-1 db. 6 mm-es: ametiszt, hegyikristály, tigrisszem, rózsakvarc, szodalit, citrin, labradorit, pirit, szugilit, rodokrozit, csaroit, tejkvarc.…

    5 400 Ft
    Hűségpont: 54 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Buddha 7 csakra ásvány karkötő

    Buddha 7 csakra ásvány karkötő

    A teljes csakra rendszer kiegyensúlyozásáért és harmonizálásáért, az egyensúly testi-lelki és szellemi megteremtésének elősegítésére valódi ásványokból. Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit,…

    3 400 Ft
    Hűségpont: 34 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő

    7 csakra harmonizáló ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 8 mm-es, 7-7 db. 8 mm-es hegyikristály és repesztett hegyikristály Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.…

    4 200 Ft
    Hűségpont: 42 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő lótusz medállal

    7 csakra harmonizáló ásvány karkötő lótusz medállal

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 8 mm-es, 7-7 db. 8 mm-es ónix és repesztett hegyikristály Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára:…

    3 700 Ft
    Hűségpont: 37 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő

    7 csakra harmonizáló ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 8 mm-es, repesztett hegyikristály 13 db. 8 mm-es. Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3800 Ft.…

    3 800 Ft
    Hűségpont: 38 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Aromaterápiás 7 csakra harmonizáló lávaköves ásvány karkötő lótusz medállal

    Aromaterápiás 7 csakra harmonizáló lávaköves ásvány karkötő lótusz medállal

    A lávakövek porózus anyaga tökéletesen felszívják és kibocsátják magukból a 100%-os olajokat. Elég egy csepp a kiválasztott illóolajból és egész nap érezni lehet a kedvenc olajunk illatát. Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol,…

    3 500 Ft
    Hűségpont: 35 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra ásvány karkötő angyal aura kvarccal

    7 csakra ásvány karkötő angyal aura kvarccal

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt és ónix 1-1 db. 8 mm-es, angyal aura kvarc 14 db. 8 mm-es Hossza: 18 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3400 Ft.…

    3 400 Ft
    Hűségpont: 34 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Mesterkristály ásvány karkötő hegyikristállyal

    Mesterkristály ásvány karkötő hegyikristállyal

    A DNS ékszerek a DNS szálak szerint összefűzhető ásványoknak megfelelően készültek. Ezek a következők : 1-1 db. 8 mm-es: ametiszt, hegyikristály, tigrisszem, rózsakvarc, szodalit, citrin, labradorit, pirit, szugilit, rodokrozit, csaroit, tejkvarc.…

    6 700 Ft
    Hűségpont: 67 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • DNS ásvány karkötő repesztett hegyikristállyal

    DNS ásvány karkötő repesztett hegyikristállyal

    A DNS ékszerek a DNS szálak szerint összefűzhető ásványoknak megfelelően készültek. Ezek a következők : 1-1 db. 6 mm-es: ametiszt, hegyikristály, tigrisszem, rózsakvarc, szodalit, citrin, labradorit, pirit, szugilit, rodokrozit, csaroit, tejkvarc.…

    5 400 Ft
    Hűségpont: 54 pont
  • Aromaterápiás 7 csakra harmonizáló lávaköves ásvány karkötő

    Aromaterápiás 7 csakra harmonizáló lávaköves ásvány karkötő

    A lávakövek porózus anyaga tökéletesen felszívják és kibocsátják magukból a 100%-os olajokat. Elég egy csepp a kiválasztott illóolajból és egész nap érezni lehet a kedvenc olajunk illatát.   Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol,…

    3 700 Ft
    Hűségpont: 37 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő hegyikristállyal és életfa medállal

    7 csakra harmonizáló ásvány karkötő hegyikristállyal és életfa medállal

    Ásvány neve, mérete: karneol, napkő, citrin, malachit, akvamarin, szodalit, ametiszt 1-1 db. 8 mm-es, repesztett hegyikristály 16 db. 8 mm-es. Hossza: 19 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 4200 Ft.   HEGYIKRISTÁLY…

    4 200 Ft
    Hűségpont: 42 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő hegyikristállyal és ametiszttel

    7 csakra harmonizáló ásvány karkötő hegyikristállyal és ametiszttel

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit 1-1 db. 8 mm-es, ametiszt 5 db. 8 mm-es, repesztett hegyikristály 10 db. 8 mm-es Hossza: 17,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.…

    3 700 Ft
    Hűségpont: 37 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra harmonizáló ásvány karkötő szív végtelen csomó köztesekkel

    7 csakra harmonizáló ásvány karkötő szív végtelen csomó köztesekkel

    Ásvány neve, mérete: vörös jáspis, karneol, citrin, aventurin, kalcedon, szodalit, ametiszt 1-1 db. 8 mm-es, ónix 11 db. 8 mm-es és ónix korong 4 db. Hossza: 18,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.     JÁSPIS…

    3 400 Ft
    Hűségpont: 34 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra harmonizáló lávaköves, aromaterápiás ásvány karkötő

    7 csakra harmonizáló lávaköves, aromaterápiás ásvány karkötő

    A lávakövek porózus anyaga tökéletesen felszívják és kibocsátják magukból a 100%-os olajokat. Elég egy csepp a kiválasztott illóolajból és egész nap érezni lehet a kedvenc olajunk illatát. Nyugtató hatásként ajánlom a levendula és…

    3 500 Ft
    Hűségpont: 35 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • 7 csakra harmonizáló lávaköves, aromaterápiás ásvány karkötő eredeti türkizzel

    7 csakra harmonizáló lávaköves, aromaterápiás ásvány karkötő eredeti türkizzel

    A lávakövek porózus anyaga tökéletesen felszívják és kibocsátják magukból a 100%-os olajokat. Elég egy csepp a kiválasztott illóolajból és egész nap érezni lehet a kedvenc olajunk illatát. Nyugtató hatásként ajánlom a levendula és…

    4 300 Ft
    Hűségpont: 43 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • DNS ásvány karkötő repesztett hegyikristállyal

    DNS ásvány karkötő repesztett hegyikristállyal

    A DNS ékszerek a DNS szálak szerint összefűzhető ásványoknak megfelelően készültek. Ezek a következők : 1-1 db. 6 mm-es: ametiszt, hegyikristály, tigrisszem, rózsakvarc, szodalit, citrin, labradorit, pirit, szugilit, rodokrozit, csaroit, tejkvarc.…

    5 100 Ft
    Hűségpont: 51 pont