Csomagfeladás március 28-tól. Magyar Posta: Hetente 1-2 alkalommal. (Következő postázás: 04.22. reggel) Foxpost: Minden munkanap egy alkalommal.

Kosár

Az Ön kosara üres.

Tanulás

Természetes ásvány kövekről lévén szó, felületükön előfordulhatnak kisebb hibák, amik nem sérülések, hanem keletkezésük során kialakult zárványok, elszíneződések, foltok, mélyedések, apróbb lukak, amelyek jellegükből adódnak. A webáruházban megjelentetett fotók tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy a jelenlegi termék az előzőtől kissé eltérő színű, a mintázata pedig egészen biztosan más, hiszen nem a gépsorok adják az ásványok küllemét.

Karkötő méretének meghatározása:

A legkényelmesebb viselés érdekében mérje le szorosan a csuklóját egy mérőszalaggal. Ehhez kell hozzáadni 1,5 - 2 cm-t. Így lesz a legkényelmes a karkötő viselése.


Gyógyító hatásukat többnyire a betegségek okozta energiagátak feloldásában látják. Ez azonban természetesen nem tudományosan megalapozott meglátás.

Tehát orvos által előírt kezelést, orvosi utasítást semmiképp ne helyettesítsenek velük!

A kategóriában 7 termék található.
  • Tanulást segítő ásvány karkötő

    Tanulást segítő ásvány karkötő

    Újdonság!

    Ásvány neve, mérete: Ásvány neve, mérete: ametiszt és tigrisszem 4-4 db. 8 mm-es, kék fluorit 7 db. 8 mm-es, hegyikristály 6 db. 8 mm-es Hossza: 16,5 cm (Kis méret!) Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.   AMETISZT…

    3 300 Ft
    Hűségpont: 33 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • Tanulást segítő fiús ásvány karkötő

    Tanulást segítő fiús ásvány karkötő

    Újdonság!

    Ásvány neve, mérete: Ásvány neve, mérete: ametiszt 5 db. 8 mm-es, füstkvarc db. 6 mm-es,  flourit 8 db. 8 mm-es, ónix 2 db. 8 mm-es Hossza: 16 cm (Kis méret!) Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.   AMETISZT A spiritualitás…

    3 400 Ft
    Hűségpont: 34 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • Tanulást segítő lányos ásvány karkötő

    Tanulást segítő lányos ásvány karkötő

    Újdonság!

    Ásvány neve, mérete: Ásvány neve, mérete: ametiszt 6 db. 8 mm-es, rózsakvarc 8 db. 8 mm-es,  flourit 4 db. 8 mm-es, ónix 2 db. 8 mm-es Hossza: 16 cm (Kis méret!) Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.   AMETISZT…

    3 200 Ft
    Hűségpont: 32 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • Tanulást segítő ásvány karkötő

    Tanulást segítő ásvány karkötő

    Újdonság!

    Ásvány neve, mérete: Ásvány neve, mérete: ametiszt 2 db. 8 mm-es, hegyikristály 8 db. 8 m-es, rózsakvarc 5 db. 8 mm-es, tigrisszem 3 db. 8 mm-es, flourit 2 db. 8 mm-es Hossza: 16 cm (Kis méret!) Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben…

    3 400 Ft
    Hűségpont: 34 pont
    Max. rendelhető 1 db
  • Iskola kezdésre való ásvány karkötő

    Iskola kezdésre való ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: ametiszt 2 db. 8 mm-es,  hegyikristály 6 db. 8 m-es, rózsakvarc 3 db. 8 mm-es, tigrisszem 5 db. 8 mm-es, flourit 4 db. 8 mm-es Hossza: 16 cm (Kis méret!) Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.  …

    3 200 Ft
    Hűségpont: 32 pont
    Max. rendelhető 3 db
  • Írásbeli dolgozatot és szóbeli feleletet támogató ásvány karkötő

    Írásbeli dolgozatot és szóbeli feleletet támogató ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: fazettált hegyikristály 7 db. 8 mm-es, fluorit, kalcedon, tigrisszem, citrin, jáde, gránát 1-1-1 db. 8 mm-es, ónix 9 db. 8 mm-es Hossza: 17,5 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető. Ára: 3700…

    3 700 Ft
    Hűségpont: 37 pont
    Max. rendelhető 2 db
  • Tanulást segítő ásvány karkötő

    Tanulást segítő ásvány karkötő

    Ásvány neve, mérete: rózsakvarc 8 mm-es 4 db., hegyikristály és fluorit 9-9 db.  8 mm-es Hossza: 17 cm Fűzés módja: erős, rugalmas gumidamil Más méretben is kérhető.   RÓZSAKVARC A szerelem köve Csakra: szívcsakra Csillagjegy: Bika, Rák,…

    3 500 Ft
    Hűségpont: 35 pont
    Max. rendelhető 2 db